Galambos Lajcsi őszinte vallomása a házi őrizet utáni életről
Galambos Lajcsi, a népszerű trombitaművész, végre megszabadult a házi őrizettől. Exkluzív interjúban osztotta meg tapasztalatait és érzéseit az elmúlt tíz hónap kihívásairól és a szabadság első pillanatairól.
A nyomkövető terhei és a korlátozott szabadság
Lajcsi őszintén beszélt a nyomkövető viselésének nehézségeiről: „Az elmúlt tíz hónapban megszoktam, amennyire csak lehetett, hogy folyamatosan ott volt a bokámon a nyomkövető, de mégiscsak az a természetes, hogy nincs ilyesmi az ember lábán.” A művész elmondta, hogy hetente csak háromszor hagyhatta el otthonát, szigorúan ellenőrzött körülmények között.
Érzelmes pillanatok és családi távollét
A szabadulás után Lajcsi első útja a temetőbe vezetett. „Nem tagadom, könnyes szemmel álldogáltam hosszú percekig a temetőben.” Sajnálatát fejezte ki, hogy gyermekeivel nem oszthatta meg örömét, mivel mindannyian külföldön tartózkodnak.
Barátságok mérlegen: ki maradt hű?
A művész keserűen nyilatkozott a barátságok megváltozásáról: „Ahogy közeledett a visszatérésem, egyre inkább megnőtt az érdeklődő, barátkozó telefonok száma. Ezt nagyon álszent dolognak tartom.” Egyetlen igaz barátként Lengyel Attila zenésztársát emelte ki.
Egészség és jövőbeli tervek
Lajcsi beszámolt tüdőbetegségének javulásáról is: „A csökkent stressz jótékony hatással van arra a betegségemre is, így nem akadályoz egy cseppet sem a zenélésben.” A művész optimistán tekint a jövőbe, készen áll az újrakezdésre.
Összegezve, Galambos Lajcsi számára a házi őrizet vége új fejezetet nyit. A művész őszintén szembenéz a múlt kihívásaival, miközben reményteli jövőt tervez a zenei pályán. Az elmúlt időszak tanulságai és a megmaradt igaz barátságok erőt adnak neki a továbblépéshez.
