Nagyházi Lőrinc élete a reflektorfényben
Nagyházi Lőrinc, a Kincsvadászok laza kereskedője nem született ezüstkanállal a szájában a szakmába. Bár apja alapította az egyik legismertebb magyar aukciósházat, a sorsa korántsem volt megpecsételve gyerekkorától. Interjújában elmeséli, hogyan fedezte fel magának ezt a világot, miért tért haza Londonból, és mi segít neki leküzdeni a reflektorfény miatti szorongást.
Gyerekkori álmok és családi örökség
Sokan gondolják, hogy Nagyházi Lőrinc sorsa már kisgyermekkorában eldőlt, hiszen édesapja hozta létre az ország egyik legelismertebb aukciósházát. Ám a valóság távol áll ettől az elképzeléstől. „Kisgyerekként feltaláló szerettem volna lenni – nevettetve kezdi Lőrinc. – A reál tárgyak mindig érdekeltek, de ez nem zárta ki a családi szakmát. A régiségek egyszerűen a vérünkben voltak. Emlékszem, irigyeltem a barátaimat, akiknél új bútorok díszítették a házat, nálunk meg antikvitásokkal volt tele minden.”
A családi környezet természetesen hatott rá, de nem erőltették a pályaválasztást. Lőrinc három nővére mellett, mint a legkisebb gyermek, megtanulta a szabályokat, bár承认, hogy nem mindig volt könnyű a helyzet.
Nemet mondott a londoni álomra
Kamaszkorában aztán végleg magával ragadta a műtárgyak világa. „A galériában dolgoztam zsebpénzért, és 15 évesen beleszerettem a festmények és értékek izgalmas univerzumába – idézi fel mosolyogva. – A továbbtanulás már nem volt kérdés: ez lesz az utam. Angliában, a Kingston Universityn végeztem, és az első szemeszter előtt itthon szerveztem az első online aukciót.”
Később gyakornokként bekerült a legendás Sotheby’s aukciósházba, amit a művészeti világban a színészek Hollywoodjaként emlegetnek. Teljes állásajánlat is szóba került, de Lőrinc az utolsó interjú előtt visszalépett. „Tudtam, hogy a helyem Magyarországon van. Édesapám halála után ez még hangsúlyosabb lett, de főként a családom és barátaim miatt tértem haza. Büszke vagyok a családi cégre és az eredményeinkre.”
A Kincsvadászok és a kezdeti szorongás
Az elért sikerei miatt figyelt fel rá a Kincsvadászok stábja, de eleinte vonakodott elvállalni a szereplést. „Nem akartam ismert lenni, ez volt a döntés kulcsa. Nem vagyok extrovertált típus – neveti el magát. – Iskolában az előadásokon fa akartam lenni, csak ne kelljen beszélni a közönség előtt. Az első forgatási napon felmerült bennem: mit keresek én itt?”
Ezen a félelmen a hobbijai segítettek átvergődni. Lőrinc odavan az extrém sportokért, különösen a downhill bringázásért és a profi szintű driftversenyzésért. „Minden fejben dől el, szembe kell nézni a félelmekkel. Az adrenalint legalább annyira szeretem, mint a műkincseket.”
Család és kihívások a mindennapokban
Újabban alig jut ideje a szenvedélyeire, mert négyéves kisfia, Nándi az életének középpontja. „A párommal a legjobb tudásunk szerint neveljük őt – lágyul el a hangja. – Hogy követi-e a családi mintát, azt ő dönti el. Erőltetni nem fogom. Jelenleg a legnagyobb kihívás, hogy összeegyeztethetem a családi, céges és forgatási naptárakat. Minden percem be van osztva, és hiába fogadom meg, hogy lazítok, egyelőre nem sikerül.”
A családja – beleértve három nővérét – továbbra is szilárd alapot ad neki, miközben a Kincsvadászok révén egyre többen ismerik meg nevét.
Összefoglalva: Nagyházi Lőrinc élete példája annak, hogyan válthat valaki szenvedélyből hivatást, miközben hű marad a gyökereihez. A londoni csábítás helyett a családot és a hazát választotta, és ma a Kincsvadászok révén inspirál másokat. Extrém sportjai pedig emlékeztetik: a félelmek legyőzhetők, legyen szó aukcióról vagy reflektorfényről.
